Ma egy eleg nehez napon vagyok tul, es ma ugy dontottem, hogy nem Japanrol szeretnek irni, hanem valami egeszen masrol. Csodalatos dolog utazni es latni az ketsegtelem, ma Japan, holnap India, Kanada, Ausztralia es meg sorolhatnam a vonzobbnal vonzobb helyeket de ez is csak egy resze az eletnek. Es ma az eletrol szeretnek irni: a szulokrol. Valoszinu, hogy 10 eve, jomagam sem igy lattam a helyzetet de ahogy telik az ido, egyre tobb dolog kezd megvilagosodni es kezd kitarulni a Ter.
A szulok. Ketsegtelenul eletunk egyik legfontosabb szereploi es ahogy telik az ido egyre csak ertekelodnek es valtoznak szemunkben ezek a csodalatos emberek akik eletet adtak, szerettek, gondoztak, apoltak, feltettek, ovtak, megvertek, velunk sirtak, velunk orultek, ertunk eltek. Valoszinu sok mindent kifelejtettem de remelem a legfontosabbakat azert megis megemlitettem. Gyerekkorunkban amolyan faradhatatlan titanoknak tuntek, hisz mindent elvegeztek helyettunk, nekunk csak gyerekeknek kellett lennunk. Toluk hallottuk az elso szavakat es ok ringattak ha sirtunk, ok futottak ha valami gond volt es ok voltak a minden. El sem tudtuk volna kepzelni az eletet nelkuluk.
Az evek meg csak teltek es teltek es a kis vedtelen gyerekbol egyszer csak felnott lett es kirepult a csaladi feszekbol es mar nem o a csalad kis mindenkeje hisz mar nem is lakik otthon, de olyan jol esik nekik ha megis ugy esik, hogy naluk alszol, mert ujra tudjak vigyazni az almodat, vacsorat fozni neked ugy, mint regen es ha a valosagban nem is de azert egy kicsit nosztalgiazni a multon. Sajnos az evek oket sem kimeli, sot manapsag mar igencsak meglatszik rajtuk az ido es az ifju, faradhatatlan titanokbol manapsag mar faradt, barazdas homloku, kedves kis emberek tekintenek vissza. Mozgasuk lelassult, furtjeik megszurkultek, legzesuk felgyorsult, betegsegekkel kuszkodnek, de ok a szuleink es azok is maradnak az idok vegezeteig.
Mig egykoron ok vedtek es ovtak most rajtunk a sor, hogy mi vedjuk oket, mi ovjuk oket, egyutt gondolkozzunk, egyutt nevessunk es sirjuk velunk es probaljunk velok minel tobb idot eltolteni hisz mi tagadas az ido veges. Az ember mindig attol fel amit nem ismer es a halal ilyen. Konyvek garmadajat talalni halal kozeli elmenyekrol, a Biblia is orokeletet hirdet akar az iszlam mig a hinduk a reinkarnacioban latjak a halal utani letet. Es eljon ennek is az ideje. Sajnos nem tudjuk az idot megallitani. Az megint kerdes, hogy erdemes lenne megallitani az idot vagy sem? Ha meg tudnak allitani az idot, akkor mar beleavatkoznank a Vilag nagy dolgaiba es teljes kaosz alakulna ki legalabb is szerintem. De mar megint elkalandoztam. Nalam ez mar csak ilyen.
Manapsag mar jomagam is erzem, hogy nem vagyok 14 eves de ennek ellenere ugy erzem, hogy most kezd igazan kiteljesedni a letem. Kezdem latni a nagy osszefuggeseket meg ha neha csak homalyosan es docogosen de kezd ritkulni a kod es vilagosodik az elme. Sajnos ez idobe telik, sok sok idobe es mig nekunk most kezd igazan ragyogni az egbolt addig kedves szuleink sajnos mar nem igy elik meg ezt. Orvendenek a sikereinknek, segitenek ha tehetik, lelkileg tamogatast nyujtanak vagyis megtesznek minden toluk telhetot de naprol-napra fogynak el, sok a gond, a fajdalom, a faradtsag es szerintem sokukban mar ott a tudat, hogy az elkerulhetetlen veg kozeleg. Igaz, hogy teljesen normalis de sajnos megsem tudjak az emberek elfogadni. A szeretet, a kotodes, az emlekek nem akarjak engedni elfogadni, hogy ez megtortenhet. Es megis megtortenik. "Felerni esszel a mulast" irja Vaci egyik verseben, mely bevallom egyik kedvenc versem es ajanlom figyelmebe mindenkinek. A kerdes ez, hogy meg tudjuk erteni a mulast? Sajnos valasztas nincs, el kell fogadni, hogy egy szeretett ember eltavozik de meg tudjuk erteni? Talan igen, talan nem? Talan idovel, az emlekek elhalvanyulnak de a szivunkben egy kis hely mindig ezen kedves, joszivu, csendes embereke marad.
A szulok. Ketsegtelenul eletunk egyik legfontosabb szereploi es ahogy telik az ido egyre csak ertekelodnek es valtoznak szemunkben ezek a csodalatos emberek akik eletet adtak, szerettek, gondoztak, apoltak, feltettek, ovtak, megvertek, velunk sirtak, velunk orultek, ertunk eltek. Valoszinu sok mindent kifelejtettem de remelem a legfontosabbakat azert megis megemlitettem. Gyerekkorunkban amolyan faradhatatlan titanoknak tuntek, hisz mindent elvegeztek helyettunk, nekunk csak gyerekeknek kellett lennunk. Toluk hallottuk az elso szavakat es ok ringattak ha sirtunk, ok futottak ha valami gond volt es ok voltak a minden. El sem tudtuk volna kepzelni az eletet nelkuluk.
Az evek meg csak teltek es teltek es a kis vedtelen gyerekbol egyszer csak felnott lett es kirepult a csaladi feszekbol es mar nem o a csalad kis mindenkeje hisz mar nem is lakik otthon, de olyan jol esik nekik ha megis ugy esik, hogy naluk alszol, mert ujra tudjak vigyazni az almodat, vacsorat fozni neked ugy, mint regen es ha a valosagban nem is de azert egy kicsit nosztalgiazni a multon. Sajnos az evek oket sem kimeli, sot manapsag mar igencsak meglatszik rajtuk az ido es az ifju, faradhatatlan titanokbol manapsag mar faradt, barazdas homloku, kedves kis emberek tekintenek vissza. Mozgasuk lelassult, furtjeik megszurkultek, legzesuk felgyorsult, betegsegekkel kuszkodnek, de ok a szuleink es azok is maradnak az idok vegezeteig.
Mig egykoron ok vedtek es ovtak most rajtunk a sor, hogy mi vedjuk oket, mi ovjuk oket, egyutt gondolkozzunk, egyutt nevessunk es sirjuk velunk es probaljunk velok minel tobb idot eltolteni hisz mi tagadas az ido veges. Az ember mindig attol fel amit nem ismer es a halal ilyen. Konyvek garmadajat talalni halal kozeli elmenyekrol, a Biblia is orokeletet hirdet akar az iszlam mig a hinduk a reinkarnacioban latjak a halal utani letet. Es eljon ennek is az ideje. Sajnos nem tudjuk az idot megallitani. Az megint kerdes, hogy erdemes lenne megallitani az idot vagy sem? Ha meg tudnak allitani az idot, akkor mar beleavatkoznank a Vilag nagy dolgaiba es teljes kaosz alakulna ki legalabb is szerintem. De mar megint elkalandoztam. Nalam ez mar csak ilyen.
Manapsag mar jomagam is erzem, hogy nem vagyok 14 eves de ennek ellenere ugy erzem, hogy most kezd igazan kiteljesedni a letem. Kezdem latni a nagy osszefuggeseket meg ha neha csak homalyosan es docogosen de kezd ritkulni a kod es vilagosodik az elme. Sajnos ez idobe telik, sok sok idobe es mig nekunk most kezd igazan ragyogni az egbolt addig kedves szuleink sajnos mar nem igy elik meg ezt. Orvendenek a sikereinknek, segitenek ha tehetik, lelkileg tamogatast nyujtanak vagyis megtesznek minden toluk telhetot de naprol-napra fogynak el, sok a gond, a fajdalom, a faradtsag es szerintem sokukban mar ott a tudat, hogy az elkerulhetetlen veg kozeleg. Igaz, hogy teljesen normalis de sajnos megsem tudjak az emberek elfogadni. A szeretet, a kotodes, az emlekek nem akarjak engedni elfogadni, hogy ez megtortenhet. Es megis megtortenik. "Felerni esszel a mulast" irja Vaci egyik verseben, mely bevallom egyik kedvenc versem es ajanlom figyelmebe mindenkinek. A kerdes ez, hogy meg tudjuk erteni a mulast? Sajnos valasztas nincs, el kell fogadni, hogy egy szeretett ember eltavozik de meg tudjuk erteni? Talan igen, talan nem? Talan idovel, az emlekek elhalvanyulnak de a szivunkben egy kis hely mindig ezen kedves, joszivu, csendes embereke marad.
0 Comments:
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
