Jarkaltam a vilagban, lattam, hallottam, megismertem tapasztaltam es annyi informacio aramlik felem, hogy egyszeruen erzem, hogy sokat tudnek adni es megosztani, de neha magam maradok az elmenyekkel es azok szabadsagaval.
Szerintem az elmenyeinket meg kell osztanunk masokkal. Ez elemi kovetelmenye annak, hogy ujabb elmenyekkel gazdagodjunk es akarjunk gazdagodni ujabbakkal. Ez egyfajta visszacsatolas melyre szuksege van az embernek, hogy ujabb es ujabb terveket kovacsoljon es azokat megvalositsa.
No es most jon a paradox. Neha volna kivel megosztani es megsem teszem. Mi ilyenkor a gond? Nem akarod megosztani, nem Vele akarod megosztani vaggy valami mas az ok. Talan jobban kellene ertekelni azt amink van, amit elertunk? Talan! Nem tudom. Jomagam azt vallom, hogy merjunk nagyok lenni es nagyot gondolni. Ha sikerul (neha) en ezt teszem. Talan az a gond, hogy tul nagyban latom a vilagot es a kis koztes lepeseket kihagyom, netan figyelmen kivul hagyom. Leven kutato, inkabb az otletek hive vagyok, mintsem a teljes kivitelezes. Szerintem az ujdonsag az otletben rejlik es nem a kivitelezesben. Ketsegtelen a kivitelezes is jelenthet kihivast, sot sok esetben tulszarnyalja az otletet. Netan tul eszmei lennek? Lehet.... Kepzeljunk csak bele. Egy picurkat konnyu megalmodni, netan meg a kivitelezes sem jar kulonosebb gonddal de felnevelni az az igazi kihivas.
Minap kaptam egy levelet. Nem erdekes kitol es mi volt benne, de ketsegtelenul egy nagyon fontos informaciot hordozott magaban. Mar reg vartam ezt a levelet es lam a varakozas meghozta a gyumolcset. Jott a level es benne egy targysor ami igencsak meglepett. Nem vartam ilyen valaszt es valljuk be, nagyon kecsegteto volt amit irtak benne, megis úgy dontottem, hogy tul keson jott. Eveket vartam erre a valaszra es megis nem tudtam mar neki orvendeni, sot.
Most eppen azon elmelkedem, így a felhok felett, hogy ennyit vartam ra, megjott vegre a valasz amire vartam es most meg mar teljesen ervenyet vesztette az egesz. Helyes ez így? Lehet ennyire sarkitani? Talan a valasz sem johetett hamarabb, ennyi idore volt szukseg, hogy ez a fajta valasz kialakuljon, de megis szamomra egy letunt dolog ma mar.
Vagyaink kialakulasa hosszu folyamat es akkor miert ne lehetne megvalositani oket meg ha hosszu ideg is tartanak. Valoszinunek tartom, hogy az ido ellenunk fordithajta a vagyainkat es megoli azokat. Elfogadjuk, hogy nem lehet megvalositani es egy ido mulva elfordulunk es ujabb elmenyeket keresunk es uj megvalositasok utan nezunk. Az az erzesem, hogy velem is ez tortent.
Eppen kineztem es valami csodalatos hegyeket latok, tetejuket ho lepi es maris arra gondolok, hogy milyen jo lesz az ev vegen egyutt sizni a barataimmal. No persze nem adjuk fel es megy tovabb az otleteles, hogy mi a jo es rossz es melyek a jo dontesek melyek nem. Az az erzesem, hogy az otthonrol hozottt utravalo pontosan erre eleg, hogy tudjunk kulonbseget tenni jo es rossz kozott es ennek megfeleloen cselekedni. Ezert kulonosen halas vagyok edesanyamnak aki evekig ezen munkalkodott tobb kevesebb sikerrel. Ami meg megoldasra var, az az, hogy talan neha helyezzem eloterbe azt amit erzek, mintsem amit gondolok. Kezdjek rajonni, hogy a vilag nem mindig irhato le egzakt rendszerekkel. Vannak benne ismeretlen foltok, vagy eppen lathatatlanok es ott mar nem ervenyesek a logikus gondolatok vagy ezen eszmerendszerek melyek eletunket vezerlik.
