Minden március 15. örömmel tölt el, hiszen ez minden magyar ünnepe, éljen a trianoni békediktátum előtti vagy utáni területeken, bárhol a nagyvilágban. Az egykori 48-as magyar fiatalok követelései jogosak voltak, és örökérvényűek. Ők hittek! Sajnos, ma már inkább csak a forma maradt, kevésbé a tartalom. Mindenki készül, mindenki mond, és semmi sem történik. Nos, ez az idén sem volt másképp. És ehhez mindannyian értünk. Nagy, pátosszal teli szavakat zengeni oly könnyű, és sok ember bedől a mázos, hazafias szavaknak. Később sajnos mindenki szomorúan rájön, hogy a „víz szalad, a kő marad, a kő marad". És ez a kő az, amivel a magyarságnak, de főleg az erdélyi magyarságnak nap, mint nap szembe kell néznie. Semmi egyéb, csak a kő, az embert próbáló kő. Mikor látunk már virágot és bomló kalászt?
Egyesek autonómia törekvéseikkel állnak elő, mások elkésett populista frázisokat rejtenek diskurzusaikba. Színes és változatos a választék, csak tartalmatlan, utópisztikus és szavahihetetlen. Nem áll szándékomban ítélkezni, hisz mindenki azt mond, amit akar, hiszen mire másra lenne jó a demokrácia? Sajnos, elvben kezdjük jól ismerni ezen intézményrendszer alappilléreit, de alkalmazni már sokkal nehezebben megy. Nem tudjuk a másságot elfogadni, sárral dobálózunk, egymást mocskoljuk. És sosem tudunk együtt gondolkozni, együtt akarni, együtt cselekedni. Amolyan átkozott nemzet vagyunk. Mit vétettünk az Isteneknek, hogy így bánnak velünk?
Végezetül csak egy Nyírő idézetet szeretnék említeni, amiben szerintem megvan a válasz.
„Az a valóság, hogy egymástól felfordulhatunk. Szervezetlenek, szétesettek vagyunk, és csak nyögni tudunk, de cselekedni nem. Csak röpködünk a levegőben. Mindent megmagyarázunk a politikával, gazdasági helyzettel, kisebbségi sorssal, és csak tátjuk a szájunkat a népek országútján. Nem csoda, hogy mindenki megelőz, mindenki letipor... Régi életformáink szétestek, újakat nem tudunk teremteni magunknak, mert hitünk sincs önmagunkban. Hiányzik a saját életünknek az elgondolása, az új életforma, amely ellenállhatatlanul magához kapcsol ezen a földön minden magyart." (Nyírő József, Az én népem, Révai Kiadás, 1935)
Vajda Szilárd, Párizs
Megjegyzes: A jelen irast azert teszem kozze e blogbaN, mivel most veltem felfedezni a Szabadsag c. ujsag hasabjain (2006. marcius 30) es gondoltam igy meg nehanyan hozzajuthatnak.
