[Még mielőtt valaki megvádolna, nem ismerem Soós Zoltán urat, és szándékomban nem áll bántani. Csak meg szeretnék érteni néhány dolgot. Ezekkel a kutatókkal már csak így lehet. Sajnos mindennek tudni akarják a miértjét.  Nézzék el ezt nekem kérem szépen.]

Otthon voltam Marosvásárhelyen mikor ment a hisztéria az előválasztásokkal, és sejtem Brassai úr nagy örömére az általa támogatott jelölt került ki a kalapból, habár 3000-4000 szavazatból következtetéseket levonni …, no de hát értem én, hogy az RMDSZ nem éppen egy kutató intézet. Hogy éppen mi azt még nem sikerült definiálnom […]

Ha jól értettem, S.Z. akkor még az RMDSZ nagy felfedezettje volt, akibe mindenki hitét vetette, hogy majd Ő lesz a Megváltó -képletesen igaz, mert sajnos a pozíciót már betöltötte Krisztus urunk a kereszten, és akkor még tenni is kellett érte valamit, nem ment a leosztás etnikai alapon, mint az ma már bevett szokás a marosvásárhelyi ugaron.

Fura módon a választások után a fent említett úriember, 180 fokos fordulatot véve átvedlett függetlenné -bármit is jelentsen az számára. És míg addig elkötelezett RMDSZ hívő volt, egyik napról a másikra átkeresztelkedett függetlenné. Egy újabb Pál apostol a marosvásárhelyi millieux-ben. Remek! Eggyel több  bizonyíték, hogy az Úr is velünk!

Sejtem, az RMDSZ statisztikus brigád kifundálta, hogy nem lesz elég a szavazat, és hát valljuk be, a független jelző jobban hangzik egy, nagy részben az RMDSZ által szétzihált marosvásárhelyi választó közösség előtt is, aki már torkig van a sok szemenszedett hazugsággal és üres ígérgetéssel. Ezt a logikai lépést már nehezen tudom emészteni, ám de legyen. A cél szentesíti az eszközt, és a hatalomért mindent, nem de? Rendben! De az már sehogy nem fér a fejembe, hogy egy jelölt, aki RMDSZ színekben indult a megmérettetésen, majd kaméleon módra “függetlenné” válik egyik napról a másikra, hogy lehet még mindig az RMDSZ színeiben tanácsos és RMDSZ frakció vezető a mai napon is. Na ezt már nem értem. 

Misztérium. Igazi, "RMDSZ független” paradox. 

1 Comment:

  1. Eltrek said...
    Az sem teljesen mindegy, hogy a kampányát ki finanszírozza a "független" jelöltnek. Gondolom nem saját zsebből állja a költségeket.

Post a Comment